..:: Köszöntjük a Szent Ivó Borlovagrend weboldalán!
A Szent Ivó Borlovagrend célja
 

A Szent Ivó Borlovagrendet helyi, szüloföldjüket és a bort szerető emberek hozták létre azzal a céllal, hogy Abaújszántó kivételes értékeit széles körben ismertté tegyék

Megmutassák a világnak Tokaj-Hegyalja legszebb fekvésu települését, és a fölötte magasodó Sátror-hegyet, a borvidék nyugati bástyáját ikertestvérével a Krakóval, melyek dél-nyugati fekvésu duloi, a Sátor-oldal, a Bea, az Agyag, a Pendics, a Kassi, és a velük szemben fekvo Sulyom és Bogár nevezetuek.

Céljuk még, hogy elvigyék e termohelyek szép borainak hírét, a megnyíló határokon át Kassa és Krakkó felé is, és bizonyítsák, hogy változatos talaj aikon csúcsra törnek hagyományos furmint, és hársievelu fajtáink.

Céljuk ismét termelésbe vonni a felhagyott ültetvényeket, visszaadni a szolonek az évszázadok alatt számára kialakított keskeny teraszokat, és híres nagy borokat alkotni azokon is mindannyiunk gyönyöruségére.

Céljuk védeni és építeni a mi, és immár a világ örökségét is képezo páratlan pincerendszerünket, elodeink teremto munkájának nagyszeru eredményét.

Céljuk a bor fogyasztását kivívott rangján kezelni, tisztelegni általa apáink emléke elott, és megtanítani gyermekeinket a szántói bor, és vele az élet derus, tartalmas élvezetére.

A szent Ivó Borlovagrend tagja lehet mindaz, aki a fenti célokkal egyetért, azok megvalósulásában tevékeny részt kíván vállalni, és alkalmasságának bizonyítására legalább három borlovag támogatását megnyeri. Tagfelvételükrol ezután a Borlovagrend tagsága dönt többségi nyílt szavazással évente egyszer, az Ivó napi rendezvények környékén. A tagok megnyerésének hatékony, és egyben kívánatos eszköze lehet saját bor kínálása és a Borlovagrend illo megvendégelése valamelyik arra alkalmas szántói pincében.

 

Készítette: Pintér Tamás